4 nap alatt jártuk be gyalog Barcelonát. Tömegközlekedést csak akkor használtunk, amikor ugyanazt az utat már másodszorra jártuk volna be. Csak helyi kajáldákban ettünk. (Na jó, egyszer bementünk egy mekibe, mert ez nekem mániám.)
1. nap: A hajnali wizzair járattal érkeztünk. Délelőtt fél 11-kor azt mondta nekünk a Gótika negyedben a vendéglős nő, hogy breakfast menü van még csak. Az első kultúrsokk így pipa. Ha nem a turista negyedben élsz, akkor a reggelit 13 óráig fogyasztják, mert utána 15 óráig szieszta van. A turistavonalak nyílván nyüzsögnek ekkor is, de rendes katalán pihen. Ezután jön az ebéd, majd 6 órakor még tolják a kávét. (Engem itthon mindig megszólnak, ha meló után 5 órakor kávézóban beszélem meg a találkozót. Puszi mindenkinek.) A vacsoraidő kb. 9 óra. Ekkor már mehet a Sangría meg a vizes San Miguel sör. Nyílván a mediterrán éghajlat miatt bortermesztésben erősebbek, így a legrosszabb minőséget is feldolgozzák, azaz ízesítik naranccsal, citrommal, cukorral, és jéggel tálalják. Így lesz a Sangría. (Ez természetes dolog, nem megvetés. Gondolj arra, hogy mi a tejtermelésben vagyunk erősek. Csinálunk belőle túrót, tejfölt, sajtot, kefírt, joghurtot és hogy semmi ne menjen kárba, ha már sok van belőle, akkor a megmaradt tejsavót ízesítjük, és ezt eladjuk, lásd: Milli Janga). A Sangría alkoholtartalma egész jó és mivel a legrosszabb minőségű bor, ezért 3 dl vagy fél literes pohárban/korsóban szervírozzák.
Sajnos, a helyiek nem beszélnek jól angolul, így a nem létező spanyol tudásomat egész jól fejlesztettem. Leginkább azokkal tudtam jól boldogulni angolul, akik Dél-Amerikából jöttek át dolgozni. Nagyon sok a francia turista (annak ellenére, hogy nekik van Riviérájuk, de nyílván drágább, mint egy spanyol város) és sok a német turista is (nekik meg elvileg messze van Barcelona, de ha eurós fizetésed van, Spanyolország tényleg olcsó).
A szállásunk a turistarész kellős közepén volt, a La Ramblából nyíló egy kis pici utcácskában (La Boqueria). Könnyen megközelíthető, és innen elég sok látnivaló arányosan bejárható (értsd: a szélrózsa minden irányában napi 10-15 km-eket gyalogoltunk, hogy az összes látnivalót, városrészt bejárjuk.) Az első két nap a legelőkelőbb negyedekben bolyongtunk. Voltunk a helyi Váci utcában/Fashion Streeten, ahol a legnagyobb márkák bérelnek helyet. A spanyol divat igazán kifinomult. Leginkább a francia stílushoz hasonlít, lop egy picit az olaszból és az angolból is, de a saját márkáiban ezeket a finom vonalakat a tenger és a város adta ezernyi színnel és árnyalattal fejleszti tovább. A kék nemcsak kék, hanem tengerkék, türkizkék, kristálykék, vagy amelyiknek már külön neve is van: Tifanny kék. A zöld nemcsak zöld, hanem kissé kékes, kissé sárgás, türkizes és még ezernyi. Bátran használják a színeket anélkül, hogy giccses vagy barokkos lenne. A Desigual például spanyol. Barcelona a cég székhelye.
Barcelona egy mozaik. Ezernyi színe van, ezer apró részlete és ezekben ezernyi apró íz, illat, érzés. Barcelona maga az élet. Bátran ajánlom mindenkinek, aki beleunt a saját világába és keres valamit, amiről nem tudja megmondani, hogy mi az.
Első nap a 100 Montaditosban kajáltunk. Helyi gyorsétterem. Szerdán és szombaton 1 euró egy „falatka”, azaz tapas, amit néhány szelet chipsszel tálalnak és amihez jár egy korsó sör vagy egy korsó Sangría. Ezen a két napon bejutni szinte lehetetlen. Nem kell foglalni asztalt, de ha sorban állsz, megfulladsz a saját nyáladtól. Más napokon is ez a legolcsóbb hely a spanyol ízek szerelmeseinek, de akkor mindenért külön kell fizetni és 20-30 centtel drágábbak is. Ettünk bárányhúsos-majonézes, füstöl baconos-pirított hagymás és oreós tapast is, utóbbi azt jelenti, hogy a mini bagettet megkenték vaníliakrémmel és oreót tettek a közepébe.
2. nap: A Güell –parkos látogatás alatt hűvösebb volt az idő. Érdekes, hogy amikor elbújt a nap, hiába írta azt az accuweather, hogy 23 fok van, kb. 19-nek éreztük. Oké, a tenger közelsége miatt fújt a szél és hűtötte a levegőt, de a pulcsi nagyon nagy barátom lett. Másnap szintén 23 fokot jeleztek, de a szikrázó napsütésben úgy leégtem, hogy valódi Veres lettem. Az építészethez nagyon keveset értek, ezért is volt ajándék Kriszti barátnőm. Megtudtam, hogy Gaudí volt a helyi építész, aki világhírűvé tette Barcelonát különleges munkáival. A legszilárdabb, legtömörebb falakat a tengerből merített hullámokkal enyhítette, hogy a tűző napon elfáradt katalánokat lágyan ringassa álomba a szieszta alatt, miközben a napsugarak fényesen táncolnak a végtelenben eltűnő tenger felszínén.
Barcelona ajándék. A tenger ajándéka a megcsömörlött embereknek. Azoknak, akik mókuskerékben érzik magukat és azoknak, akik elfáradtak. Barcelona megmutatja a végtelent. Hogy minden ezer és ezer apró részletre bontható tovább. „Hogy nemcsak 0-1-2-3 van, hanem 0,1 és 0,23 vagy 0,123” (Részlet a Csillagainkban a hiba c. filmből). Az építészetben fontos a mérték, a pontosság. A matematika a tudományok királynője – mondja Gauss. Csakhogy mindig elfelejtjük, hogy ez nem a határt jelenti, hanem a teljességet.
A Güell parkban ért a második kultúrsokk. A helyi árusoknál vásároltunk, akik szinte a semmiből jelentek meg egy
fehér batyuval, amit szétteregettek és úgy kínálták portékáikat. Csillogó, sokszínű ékszerek, sálak, drótból hajtogatott bicikli matchbox stb. A fehér abroszok végein erős kötelek voltak, ami hirtelen mozdulattal összerántotta az egész cókmókot. Miközben alkudoztunk (mert mindenhol lehet, még a belvárosban és a piacon is), láttuk is, miért is van ez. Egy rendőrautó ment végig a sétányon, az árusok pedig egy rántással a vállukra csapták a portékát és eltűntek a sűrű bokrok között. Nyílván a rendőrök is látták ezt, de a rövid vizit után hagyták, hogy helyreálljon a rend. Érdekes még, hogy a Güell Parkban az árusok leginkább közel-keleti származásúak, míg a belvárosban ugyanezekkel a portékákkal feketék bizniszelnek. A parton pedig a turista strandolók között a legszegényebb spanyolok kínálnak műanyagpohárban, tálcán koktélokat vagy épp nejlonszatyorból „water, cold drink, beer” italokat (kb. annyira idegesítően, mint a Balcsin a „Mais Bitte” vagy Montenegróban a „Kukoricu”).
A Güell után a Bar Casiban ebédeltünk (délután 4-kor). Helyi katalán étterem. Szalvétával, ültetéssel. A ház ajándéka egy szelet hideg rakott karfiol volt. Én nyári salátát ettem előételnek és marhapörköltöt főételként. Óriási adag volt 11 euróért, ami nagyon-nagyon olcsónak számít. A nyári saláta tésztából és zöldségekből, valamint tojásból és tonhalból állt. (Nem szeretem a tengeri dolgokat, de ezt megettem.) A pörkölthöz nagyon kevés volt a főtt krumpli, de folyamatosan hozták a friss bagettet hozzá. Az étteremvezető minden asztalhoz odament és udvariasan érdeklődött, hogy minden ízlik-e, segíthet-e valamiben. Tényleg otthon éreztük magunkat. A magyar konyha nem áll messze a spanyoltól, ez biztos.
Hazafelé pálmafasoros útvonalon néztük meg a Sagrada Familiát, ami 100 évig épül. 2026-ra lesz kész, és ami számomra a legszembetűnőbb, hogy magán hordja az elmúlt korok építészeti divatjait. Van barokk része, letisztult reneszánsz és modern is. Aznap néztük meg a Szent Pál Kórházat és az Arc de Triomf-ot is.
A vacsora churros volt. Klasszikus spanyol édesség. Fánkszerű tésztarudacskák, amit forró étcsokiba kell mártogatni.
3. nap: A reggelink minden nap a szálláshoz közeli La Pans Companyban volt. Spanyol reggeliző cég. Serrano sonka camambert sajttal bagettben és kávé. A helyi nemzeti múzeum felé mentünk, ami mellett a Barcelona Pavilont is megnéztük. Csodálatos építmény. Az előtte elterülő táncoló, zenélő, fényárban úszó szökőkutat pedig este is megcsodáltuk. Délután a Barcelona stadiont fotóztuk és a mellette lévő magyar étteremben ettünk. (Őszi BL-en ott a helyünk!)
A piacot is estefelé néztük meg. A La Boqueria piac eléggé turistahely, de
„must see”. Csak a különféle sók kitesznek egy standot. A frissen facsart levek egy másikat. Varázslatos hely: ízek, illatok, színek kavalkádja. Csak úgy, mint a millió különböző virág. Gyönyörű csokrok, és egzotikus virágok, amikben a fülledt erotika tükröződik. Nemiszerv alakú virágok és virágmagok. (Kíváncsi vagyok, hogy itthon kivirágzik-e…) A La Rambla-n a festők próbálják megörökíteni azokat a pillanatokat, amiket magában hordoz a város. A lüktetést, a szenvedélyes táncot és mindent, ami spanyol.
4. nap: A reggelit kiegészítettük egy cukrászdával. A Chök nevű hely kiváló. A La Ramblaból nyíló kis utcácskában egy falatnyi hely az egész. Én citromos krémmel töltött fánkot ettem égetett tojáshabbal a tetején. Kriszti kinderbuenosat. Voltak még kézműves táblás csokik (chilis-kukoricás, mandarinszeletes stb.), olívaolajban áztatott csoki és csokis chips. Itt a nachos vastagságú krumpliszirom volt csokival csíkozva.
Barcelona az ízek tengernyi világa. A tapas azt jelenti, hogy falatka. Több íz, több falat egy tányéron. Mert ugye nem abrakot eszünk, hanem ízeket. Sós az édessel, fűszeres az ízetlen tésztával szeretkezik. Mámor ez mindenkinek, aki a részese. Olyan, akár a művészet. Megmutatja, hogy nemcsak fekete és fehér van. Nemcsak egy oldal van, hanem végtelen sok. Megmutatja, mennyire különbözőek vagyunk, és hogy mennyire inspirálják egymást a különbségek.
Az egész napot a strandon töltöttük, ahol az előttünk táborozó háromtagú magyar csapat egyik tagját, egy meleg férfi élettörténetét hallgattuk. Nem szóltunk, hogy mi is magyarok vagyunk, mert a fiatalember története olyan volt, mint a délutáni szieszta idején egy varázslatos film. Magyarországon született, Ausztráliában kezdett el dolgozni, Franciaországban ismerte meg a párját, akivel London után költözött Barcelonába. Egy állandó utazó. Járt a Karib-térségben, tudja hol érdemes kikötni, mert sok szigeten csak egy szálloda van, semmi más. Állítása szerint, amit leginkább megtanult, hogy minél nagyobb szabadságot adsz valakinek, annál inkább megtartod.
Este a Tibidabo-hegyre mentünk, mert fentről szerettünk volna búcsút inteni a városnak. A belvárosban az információs lány azt mondta, hogy már nem jutunk fel, mert 18:15-kor megy az utolsó sikló felfelé, és még ha gyalog is megyünk fel, nincs tömegközlekedés vissza a belvárosba. Mi azért elindultunk. Az L7-es metró kivisz a hegy lábáig, onnan busz vagy villamos, majd a sikló vagy a lábbusz. Az autóbusz még felvitt a siklóig, de tovább már nem mentünk, mert a nap már kezdett belefolyni a tengerbe.
Tibidabo jelentése „neked adom”. Mivel a hegy tetején egy templom van (na meg egy vidámpark) ezért legtöbb esetben bibliai történettel magyarázzák a hely nevének eredetét. Máté evangéliuma szerint Jézust az Ördög háromszor kísértette meg. Harmadszorra felvitte a hegyre, majd azt ígérte neki, hogy ha őt szolgálja, neki adja, amit lát; az összes országot, a tengert, a végtelent. Jézus elüldözte az Ördögöt és helyette templomot épített a hegy tetejére, amit Péter tanítványának adott, mert a hegy a Mennyek kapujának kulcsa.
Akárhogy is volt, Tibidabo annak a jelképe, hogy nem kell elvenni, nem kell megfogni, hanem adni kell. És akkor tied a végtelen…